Tiricz Irén nevét egyre gyakrabban halljuk a hazai terepfutás világában, ami nem véletlen. Irén sorra nyeri a versenyeket, dönti a pályacsúcsokat. Először azt gondolnánk, hogy ilyen eredményeket profi háttérrel, és sok éves futómúlttal érhet el valaki, de ő egyáltalán nem fut régóta. Természetesen ennek ellenére, vagy talán éppen ezért rengeteg munka, és hatalmas szorgalom van a teljesítménye mögött, főleg, hogy családanyaként is helyt kell állnia. Nem mindennapi.
Sunshine & Balance: Először is köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést. Ha jól tudom, akkor a futás nálad nem túl régi szenvedély. Hogyan, és mikor jött a futás az életedbe?
Irén: A futás a lányaim születése után jött az életembe. Előtte is voltak fellángolásaim, pl. mikor nagyon stresszes volt a munkám, munkaidő után elmentem néha kocogni, de ez sosem volt több 4 km-nél, mivel akkor nagyon sokat cigiztem nem is bírtam többet. Akkoriban nagyon büszke voltam arra is ha a 4 km-t megállás nélkül le tudtam futni. Az első lányom születése után kicsit átestem a ló túloldalára az anyáskodással. Szerintem az első 6 hónapban fél órára sem mozdultam el mellőle. Mikor rájöttem, hogy hosszú távon sem a lányomnak, sem nekem, sem a párkapcsolatomnak nem tesz ez jót akkor jött a futás mint időhatékony kikapcsolódás.
Sunshine & Balance: Rövid idő alatt komoly eredményeket értél el a terepfutásban, Piros 85 pályacsúcs, Balboa pályacsúcs, Visegrád Trail győzelem, és sok más nagyszerű eredmény. Hogy csinálod? Hogy jutottál ilyen szintre?
Irén: Ez nehéz kérdés, nincsenek különleges “titkos” edzésmódszereim. Minden futóedzésem nyilvános, emellett én fontosnak tartom az erősítést. Valóban viszonylag rövid idő alatt tudtam jó eredményeket elérni, de nagyon sokat voltam sérült is ami talán pont amiatt történt, mert nagyon hamar akartam ezeket az eredményeket.
Sunshine & Balance: Egy héten átlagosan hány kilométert futsz? És hány alkalommal mész ki?
Irén: Egy héten 70-100 km között futok, ami 5-6 edzésből jön össze.
Sunshine & Balance: Van edzésterved, vagy valamilyen rendszered?
Irén: Nincs edzéstervem, rendszert próbálok néha felállítani de ebben sem vagyok túl szigorú magamhoz 🙂 Általában terepen edzek, mivel a Kevély lábánál lakom/edzem, így könnyű terepes futásaim nem igazán vannak, itt nehéz kevés szintet gyűjteni. Bár ultra távokon is versenyzek, igazán hosszú futásaim nincsenek. Hatékonyabbnak érzem a sok 2 órás futást, ami után másnap tudok ugyanannyit futni, mint több napra kiütni magam 3-4 órás futásokkal.
Sunshine & Balance: Sportoltál korábban? A futás mellett űzöl mást sportot?
Irén: Általános iskolás koromban kézilabdáztam, nagyon szerettem akkor azt gondoltam sosem fogom abbahagyni, szerettem volna sportoló lenni. Középiskolát is ennek megfelelően választottam, de ehhez kollégiumba kellett költöznöm, kicsit szabadabb lettem és a sport helyett a bulik és cigi került előtérbe. Így egy 10 éves sport nélküli időszak következett. A futás mellett jógázok, illetve tavaly nyár végén rájöttem milyen jól át lehet mozgatni bringával egy-egy verseny után és meg is szerettem. Mindkettővel szívesen töltenék több időt, de sajnos csak alkalomszerűen fér bele a napjaimba.
Sunshine & Balance: 3 gyermek édesanyja vagy, ami önmagában sem kis kihívás a hétköznapokban. Mennyire nehéz megoldani az edzéseket, mennyire támogat a családod a céljaidban?
Irén: Kezdetben nagyon nehéz volt megoldani, csak hajnalban volt időm futni. Most fél éve valamivel több időm van, a lányaim már járnak oviba én viszont csak szeptemberben megyek vissza dolgozni. Utána ismét egy nehéz időszak következik, de mások is megoldották már, bízom benne hogy nekem is sikerülni fog. A családom maximálisan támogat. Nagyon szerencsés vagyok ebben, a párom bármikor vállalja hétvégén, hogy bevásárol, játszótérre megy a 3 lánnyal ameddig én futok, ha kell jön a versenyekre segíteni, illetve tavaly a sérüléseim nem kevés anyagi vonzattal is jártak a családi kassza rovására, ebben is támogatóak. A párom 9 éves korától 15 éven át focizott versenyszerűen, illetve azóta is hobbi szinten, így pontosan tudja milyen az ha egy sport fontos az ember életében.
Sunshine & Balance: Azt nagyon sok futóról tudjuk, hogy milyen edzésterv szerint edz, hogy mennyit fut egy héten, de azt kevesekről tudjuk, hogy mi motiválja őket, mi hajtja őket egy-egy versenyen a célig. Téged mi hajt? Mire gondolsz a versenyeken?
Irén: Nincs egy konkrét dolog ami motivál, egyszerűen szeretek futni, szeretek versenyezni. Én a versenyekre versenyezni járok, nem magammal, vagy nem csak magammal, én úgy állok oda a rajtba, hogy győzni akarok, de nincs emögött semmi különleges motiváció vagy kompenzálás. Szerintem a sikerélmény minden ember életében fontos, ami megadathat bármilyen sportban, munkában, nyelvtanulásban, kertészkedésben…nekem most a futásban, de nem gondolom, hogy futás nélkül ne találnék mást. Természetesen az, hogy a lányaim büszkék rám, nagyon sok plusz erőt ad.
Sunshine & Balance: Szoktál futás közben zenét hallgatni?
Irén: Soha. Síkon csak rövideket futok, ha egyszer mégis úgy döntenék, hogy felkészülök egy hosszabb sík versenyre (ami nem valószínű) akkor elképzelhetőnek tartom, hogy rászoknék, de erdőben soha nem hallgatnék zenét.
Sunshine & Balance: Mostanában egyre divatosabb mindenféle hightech ruhában futni, egyre népszerűbbek a kompressziós szárak, kompressziós ruházat, és egyéb speciális kiegészítők. Te használod ezeket? Mennyire „hiszel” bennük?
Irén: Szeretem a jó minőségű futóruhákat, vannak kedvenc márkáim. Sok mindenben ragaszkodok a bevált anyagokhoz, vannak “rigolyáim” is. Ilyen például a zokni, egyszer nyaralásra nem vittem futózoknit és egy sima pamut zokniban kellett mennem, nem okozott semmilyen kellemetlenséget mégis egész futás alatt bosszankodtam miatta. 🙂 Csodát azért nem várok a hightech felszerelésektől. Kompressziós ruhát nagyon ritkán használok, minden szempontból a minimál felszerelést részesítem előnyben, télen is szinte mindig egy réteg felső, vékony nadrág van rajtam, versenyen kívül zsákot, futómellényt sem használok.
Sunshine & Balance: A tavalyi év komoly sikereket hozott számodra. Mik a terveid erre az évre?
Irén: A tavalyi év messze nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Év végén sikerült kicsit szépíteni, de minden külföldi versenyemet le kellett mondani sérülés miatt. Idén az év első felében a legfontosabb hogy a májusi trail vb-re sérülés nélkül ki tudjak utazni, úgy szeretnék rajthoz állni, hogy felkészültem a tőlem telhető legjobban. Az év második felében pedig a skyrunning vb-re szeretnék válogató verseny alapján kijutni. Tavaly lehetőséget kaptam a MSTSZ-től, hogy részt vegyek a sky eb-n, de nem tudtam élni ezzel, idén nagyon szeretnék a csapat tagja lenni.
Sunshine & Balance: Mik a hosszú távú céljaid a futásban? Van valami nagy álom?
Irén: A nagy álom egyelőre a sérülésmentes versenyzés. Ahogy tavaly, idén is rögtön az első külföldi verseny előtt meghúzódott a bokám így nem tudtam versenyezni a Primaveran. Kicsit attól tartok már fejben is túlságosan rágörcsölök erre, ezt szeretném elsősorban leküzdeni. (ugyanitt pszichológust keresek 🙂 )
Sunshine & Balance: Végezetül mit tanácsolnál azoknak, akik most kezdenek terepen futni? Mire figyeljenek azok, akik most indulnak el a terepfutás göröngyös, saras útján?
Irén: Hát a göröngyökre mindenképpen 🙂 A tanács osztogatást jobban szeretem meghagyni a szakmailag hozzáértőknek, és attól, hogy valaki megnyer pár versenyt, nem lesz az. Nagyon ösztönös futónak tartom magam, vannak határozott elképzeléseim az edzéseimet illetően, ha több buktatóval is jár, de azt gondolom, hogy edző nélkül szeretnék továbbra is futni. Ettől függetlenül ha valaki bizonytalan, szeretne biztosan, egyenletesen fejlődni, akkor kérjen hozzáértő segítséget.
Irén legfontosabb eredményei:
Piros 85 női 1. hely (2016) 9:14:10
Piros 85 női pályacsúcs (2017) 8:36:14
Visegrád Trail női 1. és abszolút 3. hely (2016) 3:03
Bükki Kilátások Hard női pályacsúcs (2017) 7:09:54
Zalaegerszegi Szilveszteri Hegyimaraton női pályacsúss
40,9km 800m+ 3:07:42
6. Classic Balboa (2018) 1:37:06
És még sok más fantasztikus eredmény.
Még egyszer köszönöm az interjút, sok sikert, és jó egészséget kívánok!
Képek: terepfutas.hu
Kremlicza „MadRunner” Levente