Mozgásban az élet – Miért fontos a felkészülés?

Kockázati tényezők

Jól felkészültem, és már előre megírtam a következő két cikket, aztán eltűntek. Erre szokták mondani, hogy ember tervez, Isten végez? Nem baj, új gondolatok, új esély egy jobb cikkre. Szerintem a világ legcsodálatosabb érzése olyan emberrel gyermeket vállalni, akit nagyon szeretünk. Sajnos azonban, nem mindenkinek sikerül elsőre, sőt, sokadszorra sem.

Kinek a hibájából?

Szerintem sok esetben még ilyen sincsen, főleg, ha kiderül, hogy semmilyen szervi probléma nem áll a sikertelenség mögött, sem a nő, sem a férfi részéről. Nekem szerencsém (?) volt annak idején, mert mind a két fiam hamar megfogant. Nem tudom ezt minek a számlájára írni, fiatal voltam, a húszas éveim elején, viszont nagyon túlsúlyos, dohányoztam, nem mondhatni, hogy egészségesen táplálkoztam, mozgásszegény életmódot folytattam, teljesen kaotikus volt a ciklusom (volt, hogy 43-48 napos), és mégis. Más teljesen egészséges párok sikertelenül próbálkoznak hónapokig. Hol itt az igazság? És még számtalan költői kérdést feltehetnék, de inkább csapjunk a lovak közé. Óvatosan ízekre fogom szedni a témát, de csak úgy, hogy ne unjátok meg az olvasást. Khm…, mindenki tudja a fogantatás folyamatát, oké, lapozzunk.

Elsődlegesnek tartom a felkészülést, ami egyáltalán nem elhanyagolható, és ezt a tapasztalataim is bizonyítják. Számtalan problémával kellett ugyanis szembenéznie a fiatalkori énemnek, amikor teherbe esett, még ha rendkívül gyorsan is, én vagyok a kivételes eset, meg az apró betűs rész. A súlyprobléma alap kockázat a szív és érrendszeredre, akkor is, ha egyedül vagy a testedben, gondolj bele, hogy ha egy új élet növekszik benned, akkor mekkora a kockázat. Azonban a túlzott soványság ugyanúgy lehet negatív hatással, bár inkább csak a fogamzásra. A dohányzás egyértelműen rontja a nők termékenységét, a nikotin, a cianid, és a szén-monoxid  petesejtekre gyakorolt hatása miatt. Ezek az anyagok felgyorsítják a megtermékenyítésre alkalmas petesejtek számának csökkenését. A meddőség előfordulása csaknem kétszer gyakoribb azoknál, akik rendszeresen dohányoznak a terhességük előtt.

A cigaretta felelős lehet még a Down-kór, és a méhen kívüli terhesség kialakulásáért is, mely utóbbi életveszélyes állapothoz is vezethet. A szervezetednek el kell látnia a méhlepényt, mely táplálja a babát, tehát ha tegyük fel dohányzol, akkor azt a magzat nem fogja díjazni. A dohányban lévő anyagok gátolják a magzat megfelelő oxigén- és tápanyag-ellátottságát, ami lassítja a baba növekedését és fejlődését. Emiatt nő a koraszülés kockázata, valamint az újszülött nagyobb eséllyel jön világra az átlagosnál jóval alacsonyabb születési súllyal és fejletlenebb szervekkel. A dohányzó kismamák körében gyakoribb a vetélés, a halva születés és a különféle fejlődési rendellenességek kialakulása. Nem szeretném tovább sorolni, mennyi komplikációt okozhat még a dohányzás, ennyi elég is lesz azt hiszem.

Inkább koncentráljunk a pozitívumokra, mint például, hogy mennyi jót teszel azzal, ha még azelőtt leszoksz, mielőtt gyermeket vállalnál. Szégyen és gyalázat, de az első gyermekemmel a 4. hónapig dohányoztam, tulajdonképpen ekkor kezdődött a végleges leszokás. Kínszenvedés volt, még akkor is, ha tudtam, hogy a babám a hasamban van, és muszáj megválnom ettől a rossz szokásomtól. Magam miatt is.

Ha jól emlékszem, a harmadik hónaptól nagyon magas vérnyomással küzdöttem, egészen a terhesség végéig, mely végül a 34. hétre esett. Természetesen nálam plusz kockázati tényező volt, az akkor kb. 70 kilós túlsúly is. Végül toxémiával ( magasvérnyomás, diabetes, fehérjevizelés) kerültem a zalaegerszegi kórházba, fenyegető koraszülés miatt. Akkor voltam a 32. héten. Csoda volt, hogy húztam még két hetet.

Nem szívesen emlékszem arra az időszakra, de már nem tudom az időt visszafordítani, hacsak Mr. McFly kölcsön nem adja a kocsiját. Egy életre megtanultam a leckét, főleg, hogy nulla kondíció birtokában majdnem ottmaradtunk a szülőágyon mindketten, én és a gyermekem, aki egyébként most már 10 éves, okos, egészséges, hála az égnek. Ez volt a pozitívum! De az ilyesmit jobb nem a szerencsére bízni! Ezért nagyon fontos a felkészülés!

Azt hiszem ezzel a túlsúly és a dohányzás témakörét nagy vonalakban ki is merítettem. A következő cikkben ígérem, többek között leírom, hogy hogy állunk éppen a projektünkkel, és hogy most hogyan készülök a babavárásra. Tartsatok velem!

Murányi Tünde

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük