Ultrafutó, anya, edző-Interjú Evetovics-Balla Hajnalkával

Evetovics-Balla Hajnalka nevét legtöbben a tavalyi Spartathlon után ismerték meg, de ultrás körökben korábban sem volt ismeretlen. Számos komoly eredménnyel a háta mögött indult el az Athéntól Spártáig tartó 246 kilométeres versenyre. Hanka blogját, (Haanchee fut) követem egy ideje, és hamar feltűnt, hogy ő nem egy szokványos futó. Az a megtiszteltetés ért, hogy elfogadta a felkérést, és interjút ad nekünk.

Sunshine & Balance: A Hogyan jött az ultrafutás?

Hanka: Kicsit messzebbről kezdeném a történetet. Mint a legtöbb gyerek, én is utáltam futni, és nem is ment jól. Akkor javult kicsit a helyzet, amikor kézilabdázni kezdtem, ebben egészen jó voltam, így vidékről egy budapesti középiskolás csapathoz jöttem játszani, de ennek a csapatnak én voltam a leggyengébb futója, de megtanultam aránylag jól futni. 18 évesen abbahagytam a kézilabdát, viszont mindenképpen szerettem volna továbbra is sportolni: kollégistaként kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy kimegyek és futok. Ekkor szerettem meg igazán a futást, mert nem volt kötelező, annyit és olyan tempóban mentem, ahogy jólesett, szinte minden este kimentem legalább fél órára kocogni. Egyetemistaként már ritkábban és hektikusabban futottam, de azért mindig visszataláltam hozzá, például a férjemmel is jártunk közösen kocogni még a kapcsolatunk elején. Aztán 2007-ben a BSI-be kerültem dolgozni, rögtön az első munkahetem végén volt is verseny, és nagyon magával ragadott a hangulat, mondtam is a férjemnek (akkor még nem volt a férjem), hogy mennyire jó volt látni a futók boldog arcát a célban, mire kitalálta, hogy akkor ő ősszel lefutja a félmaratont. Én ugyan versenyen nem indulhattam, de az ő lelkesedése engem is arra késztetett, hogy rendszeresebben újra fussak. 2008-ban futottam az első félmaratonomat, a férjem közben lefutotta a maratont, és a fejébe vette, hogy 24 órát fog futni Sárváron. 2010 áprilisában ott is voltunk Sárváron, Milán futott, én frissítettem, és közben eldöntöttem, hogy egy év múlva én is ott fogok körözni a 12 órás mezőnyben. Igazából a fő célom az volt ezzel, hogy megtudjam, milyen belülről az ultra, mit éreznek közben a futók, mennyire fáj, mennyire nehéz, és ezen tapasztalatok alapján később jobban tudjak segíteni a férjemnek a pálya széléről. Ebből az lett, hogy egy darab maratonnal a hátam mögött 2011-ben 12 órát futottam Sárváron, és annyira jó élmény volt minden nehézség ellenére, hogy ott ragadtam a pályán. A sárvári verseny után két hónappal (házas)párosban teljesítettük az Ultrabalatont. A 12 órásra és az UB-ra már egyébként nem magamtól, hanem Barát Gabriella segítségével készültem fel, korábban együtt dolgoztunk a BSI-ben, ő akkoriban lett edző, és felajánlotta, hogy szívesen segít, hogy ne öljem meg magam. Ez olyan jól sikerült, hogy azóta is ő az edzőm, minden versenyemre az ő segítségével készültem fel. 2011-ben egyébként az Ultrabalaton után teherbe estem, 2012 márciusában született meg a kisfiam, de utána az első adandó alkalommal ott voltam a futópályán, és tudtam, hogy én ultrát akarok futni, mert ez az én utam.

Sunshine & Balance: Milyen volt a Spartathlon számodra?

Hanka: A Spartathlon életem legjobb futóélménye és versenye volt, és egyébként is benne van a top3-ban, ami az életem legjobb és legboldogabb pillanatait illeti. Nagyon készültem rá, nagyon akartam, hogy sikerüljön, mindent beletettem, amit bele tudtam, és ennek tulajdonítom, hogy jól sikerült és hogy ilyen pozitív élmény lett belőle. Életem legjobb formájában, koncentráltan, fókuszáltan, céltudatosan mentem oda, és mentem végig a pályán. Az utamat megkönnyítette, hogy ott volt velem Milán és Gabi is, két olyan ember, aki nagyon jól ismer, és boldog vagyok, hogy velük együtt tudtam megélni. Bármikor visszagondolok arra a 246 kilométerre és arra a 34 órára, amit az úton töltöttem, csak jó érzéseim vannak, boldogság és büszkeség tölt el, hogy ott lehettem és célba is értem. Nem mondom, hogy nem volt nehéz, de egyetlen percen sem változtatnék. Az biztos, hogy még vissza szeretnék menni, és biztos vagyok abban, hogy vissza is fogok menni újra.

Sunshine & Balance: Ha jól tudom egy ideje nem futottál ultratávot, mi volt ennek az oka?

Hanka: Valóban, a 2017-es Spartathlon óta nem futottam ultrát, ami egy részben tudatos döntés eredménye volt, részben pedig így alakult, az élet, a sors, vagy akármicsoda alakította így, de ennek biztos megvan az oka. A Spartathlonra nagyon készültem, és ehhez a teljesítéshez nem csak én kellettem, hanem sokan mások: a férjem, a kisfiam, az edzőm, a szüleim és a testvéreim, de még a munkahelyemnek és a kollégáimnak is el kellett viselniük azt, hogy én ezt a versenyt nagyon akarom és mindent megteszek érte. Az egy dolog, hogy magamat hajtottam, de ez más emberek életét is befolyásolta, hogy ekörül forog a legtöbb gondolatom. Úgy éreztem, hogy még egy ilyen húzós év senkinek nem tenne jót. És éreztem, hogy nekem is pihenésre van szükségem, és szeretnék mást is csinálni, máshogy is kibontakozni. Egy ultra lelkileg is sokat kivesz az emberből, én pedig kifejezetten lelkis vagyok, meg is kellett emésztenem, hogy megvolt az a nagy cél, amit évekkel korábban megálmodtam magamnak. Ilyenkor kérdés, hogy hogyan tovább? Mit akarok még elérni? Az biztos volt, hogy továbbra is futni akarok, de mellette mást is akartam, ami sport. Végre találtam egy számomra nagyon szimpatikus funkcionális edző képzést a Thor Gym-ben, amit szerettem volna elvégezni. Kb. 2 éve gondolkodtam már azon, hogy szeretnék valamilyen edzői képesítést szerezni, de munka, a saját edzéseim és a család mellett nem nagyon volt olyan, ami belefért volna az életembe. De ez a képzés igen, úgyhogy beiratkoztam. Januártól márciusig ezzel töltöttem az időt, tanultam, hospitálni jártam, emiatt a futást eléggé visszavettem, és inkább az erősítő edzéseket nyomtam, hogy képes legyek azokat a gyakorlatokat legalább kis súllyal tisztességesen megcsinálni, amiket a képzésen tanulunk. Közben pechemre a jobb talpamon lett egy olyan bőrkeményedés, ami megkeserítette az életemet és a futásaimat is, ennek az eltávolítása pedig elég nehézkesen ment, mert csak másodszorra sikerült teljesen kimetszeni, és nagyon lassan is gyógyult, hetekig egy nagy luk volt pl. a talpamon, ami fájt.

Nagyjából májusra sikerült mindent úgy elrendezni magam körül, hogy újra legyen időm és kedvem többet futni, bár ekkor meg nagyon nehezen ment a futás, ezzel szenvedtem sokat, hogy visszaszerezzek egy számomra elfogadható formát. Az edzéseket elkezdtem teljes erőbedobással csinálni, és páros versenyeken voltam csak, a (leánykori nevén) Szimpla Élményen a férjemmel, az Ultra Tisza-tót és a Suhanj6-ot pedig Karlovitz-Thurnherr Zsófi Gizion (ez a Barát Gabi által edzett futócsapat neve) csapattársammal futottam. Ezek azért a rövidebb szakaszok miatt kívül voltak a komfortzónámon, és elkezdtem vágyni arra, hogy egyedül, lassabban és hosszan futhassak. Úgyhogy újra ultrában gondolkodom, meglátjuk, hogy alakul.

Sunshine & Balance: Miért döntöttél úgy, hogy edző leszel?

Hanka: Gyerekkorom óta mozgok, mindig is szerettem a sportokat, szerettem volna élsportoló kézilabdázó lenni, aztán sportriporter, ebből végül az életmód újságíró és amatőr ultrafutó valósult meg. Mindig is érdekeltek az edzéssel kapcsolatos dolgok, a munkám során számos edzőtermet próbáltam ki, rengeteg edzővel ismerkedtem meg, nagyon sok mindent tudok az edzésről, módszerekről, de mindig azt éreztem, hogy ez kevés, semmit nem tudok, szeretnék tanulni, ismeretek szerezni. Ez a Thor Gym képzésével vége elindult, és terveim szerint nincs vége, mert atlétika vonalon is szeretnék tanulni. Ez az ötlet onnan jött, hogy többen kerestek meg azzal, hogy írnék-e nekik futó edzéstervet. Ezt egyelőre nem vállaltam, persze szívesen adok tanácsokat a saját tapasztalataim alapján, de személyre szabott edzéstervet még nem akartam vállalni, főleg bármiféle szakmai képzettség nélkül, felelőtlenségnek érzem. Lehet, hogy tudok futni, de ettől még nem biztos, hogy ami nekem jó, az másoknak is jó. Viszont úgy érzem, ha tanulok, akkor ez egy nagyon jó lehetőség lehet számomra. A másik dolog pedig, ami miatt szeretnék tanulni az, hogy életmód újságíróként szakmailag még erősebb és hitelesebb cikkeket tudjak írni.

Sunshine & Balance: Edzőként milyen terveid vannak?

Hanka: Egyelőre a tanulási folyamatnál tartok. De nagyon szívesen tartanék futóknak speciális erősítő, erőnléti, funkcionális edzéseket, és azt is el tudom képzelni, hogy egyszer saját futó tanítványaim legyenek. Meglátjuk, hogy ez hogy alakul, de azt érzem, hogy ez egy nagyon nekem való dolog.

Sunshine & Balance: Hogy oldod meg az anyai teendők mellett a hétköznapokban a futást?

Hanka: Heti 5 futásom van, ebből 4 hétköznapra esik, a hosszú futás pedig hétvégére. Reggelente futok, mikor a kisfiam bekerült a bölcsődébe, akkor alakult ki ez a rendszer, és most már 5. éve működik. Felkelünk, összekészülünk, elviszem a kisfiam – most már – az iskolába, már futócuccban, és innen indulok futni, megcsinálom az épp aktuális edzésemet, hazamegyek, lezuhanyzom, átöltözöm, felkapom a cuccom és irány a munkahely. Annyiban szerencsém van, hogy rugalmasan dolgozom, nem kell percre pontosan beérnem, és a munkámat haza is tudom vinni, sokat dolgozom otthonról. Délután összeszedem a gyerkőcöt az iskolából, elintézzük, ha van valami, játszóterezünk kicsit, otthon kis házimunka, pakolás, beszélgetés. Estefelé próbálok erősíteni és nyújtani is, ebbe a kisfiam szívesen beszáll, így is együtt vagyunk. És már este is van. Így telnek a napjaink, de ehhez szoktunk hozzá, így alakítottuk ki az életünket, a fiam abba született bele, hogy a szülei futnak, sportolnak, tudja, érti, neki ez a normális – és nekünk is jó ez így.

Sunshine & Balance: Ha jól tudom a férjed is fut, szoktatok közösen futni?

Hanka: Igen, a férjem szintén ultrázik, ő is túl van egy csomó ultraversenyen, 24 óráson, Ultrabalatonon, nekünk ez egy közös „őrület”, amiben kölcsönösen segítjük és támogatjuk egymást. Együtt viszont nagyon ritkán futunk, az időbeosztásunk ezt nem teszi lehetővé, én reggel futok, ő munka után, hétvégén pedig valakinek mindig a kisfiunkkal kell maradnia, őt „passzolgatjuk” egymás között, mert nincs segítségünk a mindennapokban. Akkor szoktunk együtt futni, ha mondjuk vidéken töltjük a hétvégét a szüleimnél, és van gyerekfelügyelet, illetve ha valamilyen versenyre megyünk (bár akkor mindketten a saját versenyünket futjuk és magunkra figyelünk), de egyébként nem tudjuk megoldani. Amúgy sem egyformák az edzéseink, és mindketten a saját edzéstervünknek megfelelően futunk. Mivel így szoktuk meg, ez nem jelent problémát, szerintem mindkettőnk nevében mondhatom, hogy a futás az „énidőnk”, amikor csak magunkkal tudunk foglalkozni és kiszellőztetjük a fejünket. A futás mellett igyekszünk a lehető legtöbb időt együtt tölteni hármasban értelmes és tartalmas programokkal.

Sunshine & Balance: Mennyire futsz, edzel tudatosan?

Hanka: Szerintem elég tudatos vagyok, és ebben segít nekem Barát Gabi, az edzőm. Mindig kitűzzük az adott célt, a versenyt, amit szeretnék teljesíteni, erre készülök, és ennek megfelelően vannak felépítve az edzéseim, a köztes versenyek. Már megtanultam, hogy a céljaimért dolgoznom kell, már nem vágyom minden versenyre, csak azokra koncentrálok, amik számomra fontosak, és csak néha gurul el a gyógyszerem, hogy valami olyanra is menni akarok, ami amúgy nem fér bele, mert nem jó időben van, hosszú, „értelmetlen” a cél kapcsán – ilyenkor aztán lecsillapodom és inkább csinálom, amit Gabi mond, mert eddig még mindig igaza volt. 🙂

Sunshine & Balance: Mennyire figyelsz a táplálkozásodra?

Hanka: A táplálkozás az egyik gyenge pontom (vagy nem eszem, vagy nagyon eszem), de az elmúlt 2 évben megtanultam, hogy ha jó akarok lenni a sportban, és azt akarom, hogy a testem úgy teljesítsen, ahogy elvárom tőle, akkor normálisan kell ennem. Dietetikus segítségével egészen jól gatyába ráztam az étkezésemet és szerintem olyan 80-85 százalékban jól eszem, hogy legyen elég energiám az edzésekhez. Egyébként nagyon édesszájú vagyok, erre nagyon kell figyelnem, hogy ne csábuljak el, illetve nagyon finnyás is, kevés étel van, amit szeretek, ezeket viszont hosszú távon tudom fogyasztani gond nélkül. A reggelim mindig fehérjés zabkása, ebédre pedig általában csirke-rizst eszem.

Sunshine & Balance: Mik az idei terveid?

Hanka: Ezt az évet már elengedtem, nagy versenycélom nincsen, inkább az a lényeg, hogy rendesen, normálisan eddzem, legyen meg a heti futóadag, és valahogy szakítsak időt 2 funkcionális edzésre is, és mindezt sérüléstől mentesen, motiváltan tudjam csinálni. Ha az eddigi tendenciát figyelem, akkor egy rossz év után jön egy jó, és így tovább, szóval 2019 jó év kellene legyen. 🙂

Sunshine & Balance: Mik a hosszútávú terveid?

Hanka: Maradok a hosszú távoknál hosszútávon. 🙂 Szeretnék tartósan ultrákat futni, fejlődni, sérülésmentesen teljesíteni a kitűzött céljaimat. Mindenképpen szeretnék még visszamenni a Spartathlonra, mert annyira jó élmény volt, és tudom, hogy nekem még dolgom van ott. Jó lenne egyszer úgy is futni ott, hogy a férjem is ott van futóként és mindketten célba érünk. És nagyon szeretnék legalább egyszer a magyar válogatottba bekerülni és úgy versenyezni.

Sunshine & Balance: Mint tanácsolnál a kezdő futók számára?

Hanka: Merjenek nagyot álmodni, de tudják, hogy az álmokért keményen meg kell dolgozni. De ha ezt türelmesen, tudatosan, és fokozatosan teszik, akkor az álmok elérhetők és teljesíthetők.

Sunshine & Balance: Köszönöm az interjút, és sok sikert kívánok a céljaidhoz!

Remélem még sok verseny kapcsán olvashatunk rólad.

Kremlicza „MadRunner” Levente