Mind az edzésre, mind a táplálkozásra vonatkozóan számos tévhit és hiedelem kering a közbeszédben. Ezekre a téves információkra próbálunk most egyértelmű választ adni, hogy tiszta víz kerüljön abba a bizonyos pohárba, ugyanis amíg egyes legendák csupán csak lassabb fejlődést eredményeznek, addig vannak olyan komolyabb félreértések, amelyek egyenesen ártalmasak lehetnek.
Az izomláz azt jelzi, hogy az edzés hatásos volt.
Az izomláz az oxigénhiányos állapot következtében fellépő tejsav túltermelődés és az izomrostokon keletkező mikrosérülések következménye. Nincs összefüggésben az edzés hatékonyságával.
Minden „E”-betűs összetevő káros.
Az E-számok pusztán jelölések, önmagában az „E” jelölés nem jelenti, hogy az adott anyag egészségtelen lenne. Az E300 például az aszkorbinsav, azaz C-vitamin. Ha egy „E”-betűs összetevőről nem tudjuk, hogy káros-e érdemes utána keresni.
Az izomerőt az izomtömeg határozza meg/semmi köze a tömegnek az erőhöz.
Egyik sem igaz. Az izomerőt az idegrendszer határozza meg. Egy átlag ember, amikor izommunkát végez, csak az izomrostok kis hányadát fogja munkára(kb. 30%-ot). Míg egy súlyemelő akár 50%-ot is. Ha megnézünk egy könnyűsúlyú súlyemelőt, akkor láthatjuk, hogy jóval nagyobb súlyokat emel, mint egy 20-30kg-val nehezebb testépítő. Pedig a testépítő 35 százaléknyi izomrostja több, mint a kisebb tömegű súlyemelő 50%-a. De az idegrendszer nem csak több izomrostot állít munkába, de az egyes izomrostokat is hatékonyabb erőkifejtésre sarkalja. Tehát az izomtömegnek van köze az izomerőhöz, de nem az határozza meg.
A túl sok víz nem árt.
A túl sok bármiből ártalmas. Mindenből van egy ideális mennyiség. Az ennél jóval magasabb bevitel hosszabb távon (de akár rövidtávon is) egészségkárosító hatású. Vízből ez nagyon eltérő egyénenként, de 8-9l víz már egy magasabb folyadék igényű embernek sem biztos, hogy jó. A tartósan túl magas vízfogyasztás veseproblémákat, inkontinenciát, hólyagproblémákat okozhat.
Helyi zsírégetés
Helyi fogyás nincs. Amikor zsírt vesztünk , akkor a teljes testünkben csökken a testzsír. Hogy hol látszik legjobban, az a genetikától függ, mint az is, hogy hová hízunk jobban.
Edzés közben fejlődik az izom
Edzés közben az izmokat stimuláljuk, aminek hatására mikrosérülések keletkeznek az izomrostokon. Az edzés után, a regenerációs szakaszban jön létre, az úgynevezett szuperkompenzáció, ami a hipertrófiát (izomnövekedést) okozza.
A fogyáshoz kardiózni, futni kell
Sok módszerrel lehet fogyni, de a kutatások szerint az intervallumban végzett aerob edzés, és az aerob edzés erőedzéssel kombinálva a két leghatékonyabb zsírégető edzésforma. Az izmosodáshoz nagy súllyal kell edzeni Az izom nem tudja, hogy hány kg van a kezünkben, a terhelés mértékét, intenzitását érzi. A megfelelő stimulációt nagy súllyal könnyű elérni, de mással is el lehet.
A zsír átalakítható izommá
Fából vaskarikát jellegű dolog. A zsír és az izom két teljesen más szövet. A zsírsavakban nincs nitrogén, az izmokat alkotó aminosavakban viszont van, így nem lehet zsírból izmot csinálni.
A szénhidrát/zsír hizlal
A túlzott tápanyagbevitel hizlal. Ha többet viszünk be, mint amennyit elégetünk, akkor hízunk, ha nagyjából ugyanannyit, akkor stagnálunk, ha pedig kevesebbet, akkor fogyunk. Ez egészséges, felnőtt embereknél így működik. Persze van aki könnyebben hízik, vagy könnyebben izmosodik, esetleg fogy, de ez nem a tápanyagoktól függ elsősorban, hanem az illető testtípusától, életvitelétől.
A vízben oldódó vitaminokat nem lehet túladagolni
Túladagolni bármit lehet, mint fent írtam a vizet is. Még a népszerű tévhittel ellentétben a C-vitamint is túl lehet adagolni. Napi 3-10g bevitele már okozhat komoly egészségkárosodást is. (5g-ig hajlam, és egyéb körülmények szükségesek a kialakulásukhoz)
Minél többet edzünk, annál jobban fejlődünk
Az edzést is túlzásba lehet vinni, létezik túledzés szindróma is. Az ideális eredmény a táplálkozás, edzés, és pihenés hármasának együttes eredménye. Mindhárom szükséges hozzá,és ha az egyiket túlzásba visszük, az mindenképp hátráltatja az eredményt. Az izom pihenés közben nő, illetve a testnek szüksége van időre a regenerációhoz. Hagyjunk neki időt.
Jó edzést és jó egészséget mindenkinek!
Kremlicza Levente