vércukor, diéta, cukorbetegség, szénhidrát, avagy én, és a "kis" vércukrom alakulása a szénhidrátfogyasztás tükrében

2016. október 27. Egy állapotszűrő vizsgálat során mértek egy laza 14,6 mmol/L értékű vércukrot. A normális 3,5 és 6,1 közötti értékhez képest ez bizony magas. Az eredményeket a vérvételt követően egy héttel elemezte egy kardiológus, ez a kontrollvizsgálat viszonylag mókásra sikerült. A doktornő a leleteimbe merülve ingatta a fejét, majd megszólalt.

„Hmmm. Látom a vércukra kicsit magas, kezelt cukorbetegként ez még belefér, de érdemes lenne odafigyelni rá.”

Éreztem, hogy ez bizony érdekes nap lesz. Mondtam, hogy két vadonatúj információt is hordozott a megjegyzés, mert se nem vagyok kezelt, se nem vagyok cukorbeteg. Illetve utóbbiról nincs értesülésem, de attól még lehetek az. Olyan gyorsan történt minden, mint amikor a figyelmetlen nőgyógyász felteszi a kérdést, hogy „ja, még szűz volt?”, szóval nem volt alkalmam elmerülni az önsajnálatba (nem is vagyok az a típus), hanem egyből a megoldást kellett keresni. A doktornő felírt egy kezdő-szettet, ami gyakorlatilag egy Metfogamma nevű gyógyszerből és egy vércukorszint mérőből állt, a kitűzött célunk pedig, hogy a mért érték 7 mmol/L alatt maradjon étkezés után két órával. Azt mindenképp tudni kell rólam, hogy a szabályokban én a jogosságot, a miérteket és a kiskapukat keresem, leginkább a saját fejem után megyek és nem szeretem a gyógyszereket. A gyógyszer ész nélküli bekapdosására a kiskaput maga a gyógyszer tájékoztatója biztosította, rögtön a második bekezdésben.

„A Metfogamma 500 mg filmtabletta 2-es típusú diabéteszben (más néven nem inzulinfüggő cukorbetegségben) szenvedő betegek kezelésére alkalmas, amennyiben a diéta és a testmozgás önmagában nem elegendő a vércukorszint megfelelő szabályozásához.”

Aha! Megvagy! Ideje lefogyni! Tehát diéta és testmozgás lesz a megoldás, amiben aktív párbajtőröző életmódom óta nem volt részem. Rá kellett jönnöm; innentől nem opcionális kérdéskör az életmódváltás, és nem csupán egy menő facebook bejegyzés. Sokkal inkább az életem függ tőle.

Azt nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a gyógyszer elhagyása, vagyis inkább meg sem kezdése teljes mértékben a saját döntésem és felelősségem volt. Pár napig csak nézegettem a kék dobozokat, miközben elkezdtem a szigorú diétát. Biztos, ami biztos alapon felhívtam Dr. Barsi Tibor gyógyszerész barátomat, aki megerősített abban az álláspontomban, hogy ha nem muszáj, ne avatkozzunk bele a szervezet működésébe.

„A helyedben én elkezdenék diétázni és mozogni, aztán nézzük meg, hogy helyre tud-e állni a szervezet természetes egyensúlya külső beavatkozás nélkül.”

Abban az esetben, ha nem tapasztaltam volna pozitív változást, nyilván maradt volna a gyógyszer, de mivel esetemben feltehetően a stressz váltotta ki a hasnyálmirigy zavart működését és ezzel együtt a magas cukrot, a szemfenékvizsgálat alapján pedig nem lehet régóta fennálló probléma, úgy döntöttem; megér egy próbát az életmódváltás.

Azóta három hónap telt el. Most visszaigazolva látom az akkori döntést és örülök, hogy most erősen úgy néz ki, nem kell gyógyszeren élnem. További érdekesség, hogy a diabetológusom koránt sem tartotta annyira jó ötletnek a gyógyszer nélküli diéta gondolatát. Én leginkább attól féltem, hogy ha kintről oldom meg az inzulinnal kapcsolatos problémákat, a hasnyálmirigy és az inzulintermelésért felelős Langerhans-szigetek szépen bontanak egy sört, felteszik a lábukat és soha többé nem tudok gyógyszer, rosszabb esetben inzulin nélkül élni. Amikor ezt felvetettem, a diabetológus hümmögött, majd megjegyezte, hogy benne van a pakliban, de nem kell izgulnom miatta, mert a nekem felírt gyógyszer megbízható. Köszi.

Mind a diabetológus, mind a kardiológus szépen összefoglalta a cukorbetegség lényegét, természetesen a napi 160 grammos szénhidrátbevitel elosztása is megfelelő hangsúlyt kapott. Fogtam a fejem, hogy mi lesz velem nagy adagok, tésztaételek, kenyér és krumpli nélkül… Aztán persze elkezdtem belemerülni a témába, alternatív köreteket kerestem, szénhidrátcsökkentett kenyereket teszteltem és leszűkítettem az ehető példányok számát, természetesen mindent a jó kis vércukorszintmérő társaságában, hiszen „aztat bárki mondhassa” alapon csak azt hiszem el, amit én magamnak mérek a saját kis testem reakciói alapján. Készítettem egy vércukornaplót is, a dietetikus szerint vagy elemzőmérnök, vagy elmebeteg vagyok. Az első biztos nem.

Viszont az tény, hogy mivel a táblázatban szerepel az ételek megnevezése, a hozzájuk tartozó étkezés utáni mérések, a napi bevitt szénhidrát, a heti és a napi átlag, elég jól számolható és ellenőrizhető minden. Jól látható, hogy a 14,6 mmol/L éhomi érték helyett november végére már 4,6-os mérés is akadt, de étkezések után sajnos még mindig a bűvös hetes fölött jártam. A tendencia viszont mindenképp jónak látszik. Szemfüles olvasóknak feltűnhetett, hogy a napi 160 gramm szénhidrát inkább csak a harmada, vagy még annyi sincs. Na igen. A cukor ugyanis egy mocskos nagy genya. De ez már egy újabb történet.